Vagy langalló.Vagy esetleg pompos.Az ország közvéleménye az ilyenféle tésztákat már úgyis töki pomposként ismeri:)
Elsőre nem tűnik egy kánikulai ételnek,de az utóbbi időben nem múlhatott el úgy szabadtéri rendezvény,lett légyen bármilyen jellegű megmozdulás,hogy ott meg ne jelent volna.
Nem baj ez,mert igen jó is tud lenni.
Otthon sajnos nem kemencében sül,és a hozzávalók is változnak néha,ez alapnak tekinthető.
De kerülhet rá paradicsom,paprika ,egyéb zöldség,jófajta sonka ,sajt bőven,meg amit épp lehet találni a hűtőben.
Jó azon melegében,vagy langyosan,de hidegen is megpróbáltuk már ,és úgyis.
Amiből:
-3 mp ( mérőpohár) finomliszt
-1 és1/4 mp víz
-1/4 kocka friss élesztő
-1 tk méz
-1 kk só
A tetejére:
-2-3 ek olívaolaj vagy liba/kacsazsír
-tejföl
-füstölt szalonna
-sonka
-vöröshagyma
-bármi,amit találok,és szerintem jó rá
-olvadós sajt,mozzarella,vagy gumi típusú trappista akár
-só,bors
Ahogyan:
A hozzávalókból géppel normál kenyértésztát dagasztatok.Fél óra pihentetés után kiszedem agépből,átdagasztom,kettéveszem.Ebből az adagból két db. 30-35 cm es karika lesz nagyjából.
Tepsibe rakom,még egy negyed órát kelesztem.Közben jól előmelegítem a sütőt,begőzölöm,és pár percre beteszem a tésztát,csak hogy egy picit a teteje megkeményedjen.
Kiveszem,rálocsolom az olajat/zsírt és a tejfölt,rákarikázom a kolbászt és a hagymát,tetejére a szalonnát csíkozom és megszórom a sajttal.
Sózom,borsozom,és megy vissza a sütőbe,amíg a tészta ropogósra nem sül.
2008. augusztus 15., péntek
Kenyérlángos-féle
2008. augusztus 14., csütörtök
Repülőnap!
Kedves Mindenki!
E hét végén, augusztus 16-17.-én újra repülőnap lesz Kecskeméten. A Magyar Honvédség,és ezen belül a légierő is kerek évfordulót ünnepel,az önálló Magyar Honvédség 160. a légierő önálló fegyvernemként a 70. szülinapját.
A repülőnap programja,és minden egyéb hasznos tudnivaló a hivatalos honlapon olvasható.
Ígértek meglepetéseket,mint például a(z) Ejército del Aire (Spanyol Légierő) egyik Eurofighterét

és az USAFtól egy C 17 Globemastert,ami itt éppen ejtőernyős teherdobás közben látható.

Szóval,akit megfertőzött már a kerozingőz,vagy szeretné,ha megfertőzné,jöjjön!
A fotókat az Eurofighter hivatalos oldaláról,illetve innen vettem.
Posted by
zsúrkenyér
at
8/14/2008
7
comments
Labels: szöveg
2008. augusztus 8., péntek
Alfredo tésztája
Tojásos,hosszúmetélt,és pont olyan,mint egy igazi,rendes házitészta.
Első alkalommal a címbéli tésztát készítettem belőle,és tényleg jó ötlet volt,mert a tészta önmagában annyira jóízű,hogy kár is volna bármilyen mártással kombinálni.
A bors szerintem jó bele,a tejszín kár.
Jó vajjal,friss parmezánnal a kevés durvára őrölt bors nagyon jól harmonizál...
Amiből:
-1 csg tagliatelle
-35-40 gr jóízű vaj
-kevés bors
-parmezán ízlés szerint
Ahogyan:
Azt hiszem,kevés ennél egyszerűbb tésztaétel létezik,talán a tejfölös tésztát leszámítva:)
A tésztát erősen sós vízben kifőzöm.Ennél a fajtánál különösen kell figyelni a még nem jó-már nem jó pillanatra,még annyira sem toleráns,mint a durumtészták általában.
Ha kész,a vizet leöntöm,de a tésztát nem csepegtetem le teljesen.Hozzákeverem a feldarabolt vajat,tekerek rá pici borsot.Én feketét,nem baj ha látszik,az íze intenzívebb.
Tálalom,reszelek rá sajtot,és azonnal,fényképezés nélkül megesszük.
Nem lehet várakozni,de nem is érdemes...
Posted by
zsúrkenyér
at
8/08/2008
6
comments
2008. augusztus 5., kedd
Üveggolyók
Cserkétől érkezett az üveggolyó,és már jó sok elsőre eszembe jutott szót próbáltam sorbaszedni,de valamiért nem tetszett.
De most már megpróbálom tényleg:
a-alma,különösen sütiben
á-ágy,mert aludni jó
b-búza
c-citrom,sütiben,húson,salátában,vagy csak az illata...
cs-csoki,mi is lehetne más
d-D-day
e-ebéd ,egyik kedvenc ételem a három közül.A másik kettő a reggeli meg a vacsora...(by Pandacsöki Boborján)
é-étel,mi más?
f-focaccia,tegnap is sütöttem,jó volt nagyon!
g-gőz,gomolyog
gy-gyalog
h-hideg,jobban szeretem,mint a meleget
i-ibolya
í-írisz
j-semmi értelmes szó nem jutott eszembe,de tényleg!
k-kolbász,házi esetleg chorizo
l-lapulevél
m-mandula,sütiben,sózva,vagy csak úgy...
n-Nap,azért jó ha süt,mégha meleg is van tőle.
ny-nyalóka,sosem szerettem
o-olvasás ,sokkal kevesebb,mint szeretném...
ó-óra ,próbálok igazodni hozzá,nem sok sikerrel
ö-öntet,minél egyszerűbb,mondjuk vinaigrette
ő-őz,vagy inkább szervas
p-papír,jó írni rá,grafitceruzával, KOH-I-NOOR a kedvenc
r-rendetlenség,gyakran csinálok,de nem mindig zavar
s-só,egy csipet mindenbe
sz-szó
t-talán
ty-tyúk,-leves
u-uborka, szinte minden formában.Most nyáron kovászosan,zsíros kenyérrel.
ú-úr
ü-Üzbegisztán
ű-űr, -kutatás
v-valóság
w-whisky
z-zaj
zs-zsibongó
Az olyan betűkkel,amikkel úgysincs rendes magyar szó,mint a dz,meg a dzs,nem is foglalkoztam.
Az ly-meg lyuk,mert mi is lehetne más.
Amit magam sem értek,ahhoz nem is fűztem megjegyzést:)
Kicsit megkéstem ugyan,de még biztos nem jutott el a játék mindenkihez,továbbgurítom Neguillának,vajon miket gondol?
Ja,és a fenti listából is látszik,hogy nem,a fiúknak sem mindenről "az" jut eszükbe!
Posted by
zsúrkenyér
at
8/05/2008
0
comments
Labels: szöveg
2008. augusztus 3., vasárnap
Pita
Gyrost kértek a gyermekek,ezért újra neki kellett veselkedni a pitasütésnek.Mert most már soha többet nem veszek a boltban gyárit,az utoljára beszerzett darab olyan rossz volt,hogy párját ritkítja...
Eddig,hogy finoman fogalmazzak,nem voltak maradéktalanul sikeresek a próbálkozásaim,úgyhogy végigtúrtam a kollégák írásait,hátha találok valami jót.
És igenbizony,Eszternél lőttem egy szerinte ultimate pitát.De mivel Ő már megint egy Dan Lepard recepttel operált,nem tudtam változtatások nélkül felhasználni.
Merthogy az ember szerint aki nem szakaszos kelesztéssel,meg előtésztával,illetve többlépcsős lisztadagolással dolgozik,az már nem is rendes pék...
Az ilyen bűvészmutatványokhoz meg nem árt ,ha az ember ébren van,de én ezt a pitát reggelre szántam,amikor is egyik alapvető követelmény,hogy mire kitámolygok a konyhába,a tészta legyen megkelve,és kész.:)
De azért a fent említett recept alapján készült nagyjából a lepény,csak az időket szerveztem át kicsit.
És remekül felfúvódott,ha még egy kicsit vékonyabbra nyújtom,teljesen jó lesz.
Amiből:
-4 mp (mérőpohár) finomliszt (BL55)
-1 3/4 pohár víz
-1/4 kocka élesztő (12-15gr)
-1 tk cukor
-1 kk só
Ahogyan:
Dagasztógépbe szórom az anyagokat,és vagy normál (itt most időzített) dagasztóprogrammal megcsináltatom a tésztát,csak nem hagyom teljesen megkelni, kb. félóra kelés után kiszedem az edényből.
Itt már két ponton is eltértem a recepttől,mert nem készült kovász,és nem több részletben adtam hozzá a lisztet.Itt még nem tudtam,hogy mi lesz belőle:)
A kiszedett tésztát alaposan átgyúrom,és nyolc egyenlő részre osztom.Lisztezett deszkán kis gömböcöket formálok belőle,és letakarva békén hagyom 12-15 percig.
Ezután a gombócokat újabb gyúrás nélkül sodrófával kinyújtom,most már tudom,3-5 mm vastagra.
Vékonyan kiolajozott sütőlemezre rakom,amennyi ráfér.Nekem négy elfért,így két részletben meg tudtam sütni.
A sütőt a legmagasabb fokozaton jól előmelegítem ,ez az én sütőm esetében olyan 250-260°C lehet,és begőzölöm.
Nagyjából öt percet töltöttek a lepények a sütőben,ezalatt az aljuk épp csak színt kapott,és szépen felfúvódtak.Az egyik ki is pukkadt...
De azért ha legközelebb ráérek jobban,ezt a szakaszos kelesztést kipróbálom,mert fúrja az oldalam...
Posted by
zsúrkenyér
at
8/03/2008
2
comments
2008. július 31., csütörtök
Díj
Díjazott lettem:)

-kiteszem a logót(kitettem)
-belinkelem a személyt,akitől kaptam(már régesrég így van)
-megnevezek öt blogot
-be is linkelem őket
-üzenetet hagyok nekik.
Az öt blog kiválasztása nem egyszerű,de hosszas gondolkodás után rájuk gondoltam:
Cserke,aki ugyan már megkapta,de tőlem még nem,és akinek írásait mindig élmény olvasni,és a főztje...
Napmátka,aki hazatért nomádkonyhájából,és mindig meglep,hogy egyszerű hozzávalókból milyen jókat főz,
Mirelle a Nőkkel és a jó ötleteivel,
Pedellus az Estiskolából, aki pl. főzőversenyt is szervez,
és a gasztrovonalon kívülről a lemil csapata, akik úgy írnak haditechnikáról,katonákról,és ehhez kapcsolódó témákról,hogy bárki a tíz ujját megnyalhatja.
Posted by
zsúrkenyér
at
7/31/2008
4
comments
Labels: szöveg
2008. július 30., szerda
Vichyssoise
A levessel kezdődött.
Nálunk azért ekkora reveláció nem volt,de meglehetős sikert aratott.A fiam kétszer kért ebédnél,délután még egy kicsit,majd vacsorára nagy rábeszélésre hajlandó volt megosztani a húgával a maradékot.De már akkor szólt,hogy holnap is ez legyen az ebéd:)
Pedig csak egy krumplileves...
Ráadásul egyszerű,mint a faék:)
Amiből:
-5-6 db tojásnyi krumpli
-1 nagy póréhagyma
-1 kis fej vöröshagyma
-35-40 gr vaj
-húsleves a felöntéshez
-só,frissen őrölt bors
-tejszín ízlés/szükség szerint
Ahogyan:
A vajon megfuttatom a felaprított hagymákat (a póréhagymának csak a fehér részét),közben sózom.Rádobom a felkockázott krumplit,bőven borsozom,és felöntöm húslevessel.
Puhára főzöm,botmixerrel pürésítem,szükség szerint még levessel vagy vízzel beállítom a sűrűséget.
Mégegyszer felforralom,aztán a tűzről lehúzva beledolgozom a tejszínt.Amennyitől kellemesen könnyű,bársonyos állaga lesz.
A tejszín után már nem forralom,hagyom pihenni.
Tálalható melegen is,kevés zölddel megszórva,De hidegen,tálalás előtt még egy kevés tejszínnel feldobva tökéletes...

Posted by
zsúrkenyér
at
7/30/2008
2
comments
2008. július 24., csütörtök
Créme brulée levendulával
Mert az úgy volt,hogy voltunk mi nemrég virágkiállításon,a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban.Láttunk sok szép virágot,meg a kastély is igen szép,voltak fadoktorok is,mint mindig,és vásárolt az én Párom levendulát. Ezt itt ni.Meg fényképeztünk is sokat,ide.
Valahogy nem tudatosult bennem ,hogy Ő ezt ajándéknak szánta az édesanyjának.Ezért jól kigondoltam,hogy dejó,dejó,milyen remekül fog majd passzolni a créme brulée-ben a vaníliához,de nem szóltam senkinek,hogy meglepetés legyen...
Nem vágtam le sok virágot,talán az összesnek még a harmadát sem!
De azért anyósom örült neki:)
És tényleg kimondottan illett bele,a vaníliával remek párost alkotnak,amit mi sem bizonyít jobban,hogy a gyerkőcöknek is fenntartások nélkül ízlett.
Magyarul égetett krémként is ismert édesség eredete,mint annyi másnak,homályba vész,egy lehetséges magyarázat ez is,meg ez is.
Én már nem emlékszem,honnan vettem a receptet,időközben a tej tejszínre cserélődött,a vanília kicsit kevesebb lett,és most már konyhai lángszóróm is van,úgyhogy majdnem tökéletes:)
Amiből:
-4 nagy tojás sárgája
-5 dl habtejszín
-fél rúd vanília
-4 ek kristálycukor + még egy kevés a tetejére
-néhány levendulavirág (8-10 db)
Ahogyan:
A tejszínbe belerakom a felaprított virágokat,és enyhe tűzön melegíteni kezdem.Közben a tojások sárgáját a kristálycukorral és a vanília kikapart belsejével fehéredésig keverem.Nagyjából annyi idő alatt megvan,ameddig megmelegszik a tejszín.
Sűrőn át,folyamatos keverés közben hozzáöntöm,és addig keverem,amíg teljesen homogén lesz.
Négy tálkába osztom,vízzel teli tepsibe teszem ,hogy a vízszint megegyezzen a tálkában lévő folyadékszinttel.
Előmelegített,130-140°C-os sütőbe teszem,kb egy órára.
Ha kész,mehet a hűtőbe.
Tálalás előtt kevés cukorral a tetejét megszórom,és jöhet a legviccesebb rész,a lángszóróval való bohóckodás,ujjleégetés,gázkifogyás ,és ha ezen túlestünk,kikanál és fogyasztás.
Azt hiszem hamarosan csinálok is megint,igaz hogy levendula nélkül...
2008. július 22., kedd
Gombaleves kakukkfűvel
Nincs az ételnek semmi apropója,bár kifejezetten nyári íznek gondolom.Hacsak az nem,hogy apósoméknál vadul burjánzik a kakukkfű,és amikor náluk járunk,mindig nagy csokorral hozok belőle,aztán mindenbe próbálom elsütni.
A vajaskenyérre nem szórtam még belőle,de bármi előfordulhat:)
A gombával úgy került össze először,hogy gyors ebédhez vásároltam volna,de annyira lehangoló volt a rigós teszkóban a zöldségkínálat,hogy az átlagost is alulmúlta.
A gomba tűnt frissnek egyedül,vettem is,kakukkfű meg ugye volt otthon szép nagy csokorral.
Amiből:
-1 csg barna csiperke(~400gr)
-1 nagy póréhagyma
-35-40 gr vaj
-kis csokor kakukkfű
-só,bors
-húsleves a felöntéshez
~1 dl tejszín
Ahogyan:
A gombát megtisztítom,szükség szerint darabolom,de lehetőség szerint ehhez az ételhez kifejezetten apró gombát vásárolok.A vajon megfuttatom a finomra aprított póréhagymát,rádobom a gombát.Sózom,bőven darálok rá borsot.Saját levében párolom kicsit,aztán felöntöm a húslevessel.
Csak addig főzöm,hogy a gomba feszes maradjon.Ha késznek gondolom,belekeverem a tejszínt,és a kakukkfű száráról lehúzott,kissé átvágott leveleit.
Innentől már nem forralom,csak hagyom pihenni pár percig,és tálalom.
És nagyon jó...
Posted by
zsúrkenyér
at
7/22/2008
6
comments
2008. július 7., hétfő
Tökkrémleves
Sok egyéb más mellett a zsenge főzőtök is emblematikus növénye a koranyárnak.Meg az éppen szárba szökkenő kapor,amit ugyan egyesek nem átallanak "poloskaszagúnak" titulálni,de a tökkel azért ideális párosok ők!
De rá lehet unni a tökfőzelékre is,rakottan -töltötten nálunk annyira nem népszerű,lecsóba egyszer-egyszer elmegy.
Viszont ha sok van,csak fel kell használni valamire...
Mivel se lekvárt,se pálinkát főzni nem lehet belőle,kigondoltam bátran egy levest.
Alapvetően a tökfőzelék által kijelölt pályán mozog a dolog,mind elkészítését,mind pedig ízét tekintve.
De épp ezért,vagy épp ennek ellenére jó:)
Amiből:
-1 zsenge tök (kb. 1 kg)
-kis csokor kapor
-1 kis fej hagyma
-1 pohár tejföl
-húsleves a felöntéshez
-2-3 ek. étolaj
-1ek borecet vagy fél citrom leve
-pirospaprika,só,bors
Ahogyan:
A tököt megtisztítom,belét kiszedem,tetszőleges darabokra felaprítom.
Kevés olajon megfuttatom az apróra vágott hagymát,ha már szalmasárga megszórom kevés pirospaprikával.Átkeverem,rádobom a tököt és a kapor egy részét is.Sózom,borsozom,pár percig párolom saját levében.
Felöntöm a húslevessel, kerül bele ecet vagy citromlé is,és puhára főzöm. Ez a tök zsengeségi fokának megfelelően 12-20 perc.Ha kész,botmixerrel pürésítem,és beledolgozom a tejfölt is.
Kiforralom mégegyszer ,és kész.Sűríteni nem kell,a tök húsa elég.Valószínűleg van a tökben pektin is,az is segít a megfelelő állag elérésében.
Tálaláskor megszórom frissen vágott kaporral,levesgyöngyöt vagy krutont adok hozzá.
Posted by
zsúrkenyér
at
7/07/2008
0
comments
Labels: hagyma, kapor, olaj, paprika, pirospaprika, tejföl, tök
