Miért is...? VKF X.

Nehéz feladatot adott Lila Füge...

Ennyi év távlatából elmesélni,honnan,kitől-kiktől kaptunk indíttatás ,ihletet a főzéshez?

Pláne,hogy azóta is folyamatosan,nap nap után érik az embert mindenféle hatások,amik befolyásolják az ízlésünket,a főzési stílusunkat.

Szerencsés helyzetben vagyok abból a szempontból,hogy nem nagyon kell választanom,mert amíg vissza tudok emlékezni,a családban valamilyen szinten mindenki főzött.

Ráadásul meglehetősen egyéni stílusban.

Ha kronologikus sorrendben kell haladni,első anyai dédmamám.Ő a mesék szerint rendszeresen vigyázta és etette a szűkebb és tágabb család jelentős számú gyermekét,a hozzá ebédelni járó dolgozó családtagokat,valamint azok barátait és üzletfeleit:)

Olyannyira,hogy a családban a Főzőmama megszólítást nyerte el.Onnan,Vas megyéből hozta magával édesanyám az ottani ízeket,és számos remek ételt,amik azóta is stabil alapjai a családi konyhának.

Apai ágon nagymama ,aki eredendően sváb asszony volt,napi rendszerességgel főzött,a háztartást édesanyámmal közösen illetve felváltva vezették.

Ebből egy sajátos "fúziós" konyha alakult ki,amely támaszkodott egyrészt a Fejér megyei népi hagyományokra,a sváb ízekre,a Vas megyei fogásokra és készítési módokra,valamint a 30-as,40-es évek nagypolgári konyhájára,mert a nagymama ifjú korában jó néhány évig úri házaknál szolgált Székesfehérváron.Innen főleg a sütemények jöttek.

A férfiak is főztek ,nagyapám inkább csak afféle reggeli legényételeket,lecsókat,illetve ennek a mindenkori lehetőségekhez igazított mutációit.A serpenyőben ,zsírban sült hagymás zöldpaprika íze azóta is kutatás tárgya...

Számtalanszor nekifutottam,de sose lett olyan...

Másik nagyapám akkor kezdett rendszeresen főzni,amikor a nagymama megbetegedett,és rá hárult a feladat.

Ő a praktikumot mindenek elé helyezte,ezért gyakoriak voltak a több napig ehető ételek,illetve a kevés munkával elkészíthető fogások.Mint például az általa "savanyúfejeskáposzta" néven tisztelt székelygulyásszerű étel,amit ő következetesen egy fél disznófej felhasználásával követett el.

A rántotthúst tepsiben szokta sütni,és azt nagyon szerettük...

Édesapám inkább kuktáskodott gyakran ,ha együtt főztek édesanyámmal ,de voltak dolgok,ami csak az övé volt.Meséltem már egyszer a majonézről,amit mindig ő csinált,és nyugodtan mondhatom,a franciasalátája is bekerült a családi legendáriumba.

Ami még kötődik apámhoz,és igazán meghatározó egy férfiember életében és főzési stílusában,a munkahelyi főzés.

Ma már elképzelhetetlen persze,hogy valaki a cégnél ebédidőben összerántson valamit,de akkor ez még jó néhány munkahelyen belefért.

Édesapám bányában dolgozott,általában a föld alatt.Persze ,ez most hülyén hangzik,mert egy bányában ugyan hol is dolgozhatna,de azért ott is vannak külszíni munkahelyek:)

Mivel ő villanyszerelő volt,nem volt állandó munkahelyük,mert vagy építettek,hogy a többiek tudjanak dolgozni,vagy raboltak a felhagyott vágatokból,vagy javítottak valahol.Volt viszont a külszínen egy villamos műhelyük,ahol kis találékonysággal összeütöttek egy rezsószerű főzőalkalmatosságot,amin el tudott készülni a közös forrásokból építkező "bitói fatányéros".(Bitó a kincsesbányai bányaüzem egy részlege volt,ami a régebben ott lévő szőlőhegyről kapta a nevét.)

Ez a fajta étel a lehetőségek függvényében bármilyen ehető dolgot tartalmazhatott,amit a közösbe beleadtak.

Ilyen helyen alapvetés,hogy sonkát,szalonnát,kolbászt valaki mindig visz.Hagyma,zöldparika is kerül.Ha tudták,hogy ott fognak dolgozni,eleve készültek alapanyaggal,vittek zsírt,tojást,ilyesmit is. De ha nem,az alapot fel lehetett dúsítani a felcsíkozott felvágottól kezdve a babfőzelékkonzervig bármivel.

A tökéletes gyorskaja! Fűszerezve a tiltott dolog művelésének izgalmával és a közös főzés feelingjével...

Hozzá majdnem mindig félliteres zacsis kakaó...

Azt szerintem mindenki szerette:)

Amikor ezekről a főzésekről mesélt ő,mindig nagyon irigyeltem...

Így viszonylag hamar kialakult bennünk,hogy a konyhától nem kell félni,sőt az jó.Én is,és a húgom is eléggé kis korunkban be lettünk vonva a konyházásba,vagy csak úgy ,hogy ott voltunk,vagy segítettünk is.Az összes alapvető ismeretet így ,szinte észrevétlenül tanultam/tanultuk meg.

Aztán,kamaszként volt egy olyan időszak,hogy mindenki dolgozott,nagymama már nem főzött,át kellet szervezni az életünket az "este főzünk másnapra" jegyében,akkortájt kezdtem sűrűbben főzni.Élveztem is a dolgot,és segítettem is vele.

Már ennyiből is látszik talán,hogy szinte genetikusan kódolt az evés és a főzés iránti vonzódás:)

A másik dolog,amiről feltétlen szót kell ejteni,a mit ettünk kérdéskör.

Falun laktunk,egy Székesfehérvár környéki kis faluban,aholis családi méretekben gazdálkodás is folyt.Természetes volt így a jóminőségű,saját termésű élelmiszerek fogyasztása.

Ebbe beletartozik a baromfi,ami mindig volt temérdek,tyúk,meg csirke,vén kakas,amiből a legjobb a húsleves,,kacsa és liba,amiket a nagymama tömött,hogy szép legyen a májuk,és legyen sok ikrás zsírjuk,néha pulyka,meg a disznó,amiből többet is vágtunk évente.

Így persze az ipari sonka,szalonna,kolbász számunkra teljesen ismeretlen volt.

Volt befőzés,lekvár,meg befőttek,savanyúságok az uborkától a káposztás paprikán át a zöldparadicsomig(azt nem szerettem).

Meg szörpök málnából,ribizliből,vagy eperből,de a legjobb volt a rumosmeggy.

Készült télen hordóskáposzta,ami ugyan büdös,de kis tökmagolajjal igen jó!

A férfias mulatság ,mint a pálinkafőzés,egy külön mesét érdemel,már készülök is rá!

A kronologikus sorrendet lezárva,utolsóként de természetesen nem utolsósorban a Párom. Amikor kialakítottuk a saját háztartásunkat ,többnyire ő főzött.Én általában hétvégén bitoroltam a konyhát,hogy segítsek neki.Az elmúlt sok év alatt sokat tanultunk egymástól,ami látszik a főzési stílusomon is.

Csoda-e,hogy ezek után szeretek főzni?