A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bazsalikom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bazsalikom. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. szeptember 16., kedd

Melanzane alla Parmigiana

Avagy sajtos,sőt kétsajtos padlizsán. Vagy rakott padlizsán. Nevezzük bárhogy ,mostanában nagyon szeretjük a padlizsánt.

Szerencsére nem vagyunk ezzel egyedül,így van ötlet,recept számos, amit ki lehet próbálni.

A legutóbbi a Bűvös szakácsról származik,ők készítették a címbéli fogást nemrég.A cikkben az étel történetét,számos elkészítési módját is sorra veszik.
Az ételleírás is remek,csak szokás szerint nem nyomtattam ki,így megint nem sikerült szóról szóra követnem,de visszaolvasva azért nem volt túl nagy az eltérés.
A másik ,amit nem sikerült betartani,arról nem én tehetek.Ugyanis aki vasárnap reggel itt a mi városunkban bivalymozzarellát tud beszerezni ,az egy rendkívül szerencsés ember! Én most nem voltam annyira,úgyhogy maradt a sima ,fehér tehéntejes változat.Szerintem nem rontott sokat,így is nagyon ízlett.

Legalábbis nekünk felnőtteknek.Úgy tűnik a gyerkőcöket valami riasztja a padlizsánban még , kikotorják a ratatouille-ból is:)

Szóval szerintem:

Amiből:
-2 db közepes padlizsán (tisztíva kb 700 gr)
-3 gombóc mozzarella (kb.300-350 gr)
-parmezán
-paradicsom (most MUTTI püré)
-3-4 gerezd fokhagyma
-bazsalikom
-olívaolaj
-liszt
-só,bors

Ahogyan:

A padlizsánokat megmosom,végeit levágom,vékonyan (6-7mm) felszeletelem,sózom,és hagyom lecsepegni.(30-40 perc).Közben elkészítem a paradicsompürét,ami jelen esetben igen egyszerű,mert a paradicsommal nem kellett bajlódni.
Kevés olívaolajon megfuttatom a finomra vágott fokhagymát,felöntöm a pürével(kb. fél liter).Kis lángon melegítem, közben beleszórom a bazsalikomot,sózom,borsozom. Addig főzöm, amíg krémszerűen sűrű nem lesz.

A padlizsánkarikákat leöblítem,a vizet leitatom róluk.Lisztbe forgatva kevés olívaolajon aranysárgára,ropogósra sütöm a karikákat.

Sütőtálba rétegezem a sült padlizsánt a pürét és a felszeletelt mozzarellát úgy,hogy a tetejére massza kerüljön.Ebből a mennyiségből nekem három rétegre futotta.

A tetejére parmezánt reszelek bőségesen,és 200°C-os sütőben 30-35 perc alatt átsütöm. Kicsit hagyom hűlni(hogy ne fortyogjon a sajt) és friss ropogós kenyérrel tálalom.

2008. május 9., péntek

Sós sajt fűszeres olajban

Szándékosan nem feta,persze,még utóbb védjegybitorlás lesz belőle:)

Egyszerűbb elérhetősége okán a SOLE feta jellegű sajtját szoktam vásárolni,kategóriájában egész jó.

Nem vetekedhet persze egy igazi görög juhsajttal,de a katona azzal harcol,amije van...

Az olajban érlelt/pácolt fetát réges régen Jamie Olivernél láttam,igaz,ő nem cicomázta ennyit emlékeim szerint,csak beledugott három-négy nagyobb darab sajtot egy csatos üvegbe,meg egy kettétört chilit,felöntötte olajjal,és kész.

Ebből fejlődött tovább a mi verziónk,ami az arányok változtatásával lehet pácolt sajt vagy akár saláta.

Általában nagyobb mennyiség készül egyszerre,mert friss bagettel,vagy pirítóssal ipari mennyiséget vagyunk képesek eltüntetni belőle.

A képen látható adag egyszemélyes,salátába hajló kivitel,munkahelyi ebédnek készült.



Amiből:

-feta vagy fetajellegű sós sajt
-uborka
-paradicsom
-olajbogyó
-zöldfűszerek( bazsalikom,kakukkfű)
-evoo

Ahogyan:

Minimális konyhatechnikai jártasságot igényel csupán az elkészítés.A sajtot felkockázom,a paradicsomot( itt koktélparadicsom) félbe,az uborkát 4-5 mmes karikákra aztán mérettől függően félbe/negyedbe vágom.

A zöldfűszereket nem túl finomra aprítom.Belerakosgatom egy zárható üvegbe,közészórom a zöldfűszereket is,és felöntöm extra szűz olívaolajjal.

Akár azonnal ehető is,de pár nap a hűtőben csak jót tesz neki.

Ha előre gondolkodok,a paradicsomot szeletekre vágva meg is fonnyasztom/aszalom,úgy sokkal intenzívebb az íze.

Ha kevés zöldség,sok sajt az arány,az uborkát is megaszalom kicsit,de akkor csak fűszerként szerepel,mert egyébként nincs nagy élvezeti értéke.
Így,ahogy van kész.Ehető magában kenyérrel (frissensült vagy pirított) de ha van hozzá valamilyen nemespenészes szalámi,mondjuk téliszalámi,azzal is nagyon jó tud lenni.
Meg valamilyen jófajta hideg sör,mondjuk Pilsner Urquell...

2007. november 7., szerda

Ratatouille sokadszor

Régóta kedvenc,majdnem mindenki szereti ,még a leányzót kellene valahogy rávenni,hogy egye meg:)Már addig eljutottunk,hogy a szaftját szereti,és kenyérrel mártogatja is.

Az ismételt megjelenéshez az adta az apropót,hogy megint máshogy próbálkoztam.

Először mindent sütögettem külön. Aztán mindent együtt,mint a filmben.

De nemrég olvastam egy cikket,szerintem mbtbd voltak a szerzők,de nem találtam a neten seholse,és ott megint máshogy volt.

Így is megpróbáltam,így is nagyon jó lett.Rendkívül megbocsátó kaja,el se lehet rontani:)

Ugyanabból készült,mint eddig bármikor,csak az eljárás volt kicsit más.

Ahogy a képen is látszik,
Amiből:
-1 kis padlizsán
-1 kis cukkini
-3-4 szem nagy,kemény paradicsom
-2-3 fej hagyma
-1 piroshúsú paprika
-4-5 ek evoo
-2-3 gerezd fokhagyma
-só,bors
-bazsalikom

Ahogyan:

A változás csupán a paradicsom és a hagyma elkészítésében nyilvánul meg.
A padlizsánt,a cukkinit és a paprikát felcsíkozom,darabolom,és a mennyiségtől függően együtt,vagy külön-külön rázogatva,dobálva megsütöm kevés olívaolajon,közben sózom,borsozom.

Félreteszem,és kevés olajon megfuttatom a finomra vágott hagymát.Ha már üveges,beleszórom a felszeletelt fokhagymát,és a feldarabolt paradicsomot.Lassú tűzön párolom,főzöm,amíg a paradicsomból majdnem szósz lesz.Ez húsz-huszonöt perc.

Ekkor teszem bele vissza a már megsütött hozzávalókat,és együtt fő még 5-6 percet.

És kész.Friss kenyér,száraz fehérbor,és tökéletes:)


2007. október 5., péntek

Paradicsomszósz grillezett zöldségekkel

Valaha régen,amikor még tudatlanok voltunk,vásároltunk időnként üveges Bertolli tésztaszószokat.Ezek közül legnépszerűbb a sült zöldséges változat volt.

Most már felvilágosultak vagyunk ,és nem vásárolunk iparilag finomított élelmiszert,ezért megpróbáltam rekonstruálni,illetve ha nem sikerül,akkor egy egészen újat alkotni azonos néven.

Jó lett,mégha kicsit hajazott is egy ratatouille-re :)

Kicsit időigényesebb lett,mint elsőre gondoltam,mert elég sokáig kellett főzni ,hogy ne lógjon ki belőle semmi,és sima,harmonikus ízű legyen.

A gyermekeknek is ízlett,így teljes a siker:)

Amiből:
-1 kis padlizsán
-1 kis cukkini
-1 közepes paprika
-3-4 szem érett paradicsom
-1 közepes fej hagyma
-6-8 dl paradicsompüré
-3-4 gerezd fokhagyma
-só,bors,bazsalikom
-evoo

Ahogyan:
A padlizsánt és a cukkinit kb 1x1 cm-es hasábokra vágom,a padlizsáncsíkokat enyhén besózom,és néhány percig békén hagyom.Aztán papírtörlőn leitatom a fekete cseppeket.

A parikát kimagozom,csumáját kiszedem,vékonyan felcsíkozom.Egy nehéz serpenyőbe kevés olajat öntök,füstölésig melegítem,rádobom az előkészített zöldségeket,sózom,bőven borsozom,és néhány perc alatt dobálva,rázogatva megsütöm.Kb. ilyenre:

Közben egy lábosban kevés olajon megfuttatom a finomra vágott hagymát,rányomom a fokhagymát,és beleteszem a cikkekre vágott,hámozott paradicsomot.Mire azöldségek megsülnek,a paradicsom is enged levet,beleszórom a sült zöldségeket,és felöntöm paradicsomlével/pürével.

Néhány levél bazsalikom is kerül bele ilyenkor,aztán lassú tűzön főzöm,amíg be nem sűrűsödik,és azt nem gondolom hogy jó.

Első alkalommal a zöldségek még szinte érintetlenek voltak,úgy se volt rossz,de még jobb,ha addig fő,amíg a hagyma és a padlizsán szinte teljesen szétfő.

Ehető sajt nélkül,vagy parmezánnal,vagy valami kevésbé markáns sajttal is.Próbáltuk lengyel trappistával is,és ízlett:)

2007. szeptember 7., péntek

Bolognai spagetti

Egy újabb ,sok vitát kavaró,megosztó fogás.Mint annyi másból,a bolognai szószból is megvan mindenkinek az igazi,egyetlen variációja:)

Általában darált marhahúst javasolnak hozzá,de vannak megengedőbbek,akik felerészben engedélyezik a zsírtalan disznóhúst is.

Sőt,találkoztam már nyúlhússal készült változattal is.És különben is,aki nem eszik vörös húst ,az már ne is ehessen soha bolognait?

Általában nálunk is disznóhúsból készül,errefelé megbízható,jó minőségű marhahúst kapni amúgy is nehéz.

Zöldségből általában csak sárgarépát teszek bele,igen apró kockára vágva.Nemcsak azért,hogy szép legyen,hanem mert az én fiam képes kiválogatni a hús közül,így valamelyest kisebb hatékonysággal:)

Pedig nyersen szeretik a répát mindketten,ipari mennyiséget képesek belőle fogyasztani.

A lányommal nincs ilyen probléma,ő szimplán nem eszi meg,és kész.

Pedig rosszul teszi,mert igen jó!

Általában minimum dupla adag készül,mert remekül fagyasztható,így ideális gyorskaja.Egy tésztafőzésnyi időt azért ki szoktunk bírni...

Tehát a bolognai szósz szerintem:

Amiből:(kb.2x3 adag)
-600-700 gr zsírtalan darált hús
-2 közepes fej hagyma
-4-5 ek evoo
-500-600 gr akár túlérett paradicsom,vagy paradicsompüré,vagy hámozott paradicsomkonzerv
-2-3 szál sárgarépa,esetleg egyéb gyökérzöldség
-zöldfűszerek(bazsalikom,rozmaring,oregano...)
-2-3 gerezd fokhagyma
-1-1,5 dl gyümölcsös fehér vagy vöröbor
-só,bors

Ahogyan:

Az olajon megfuttatom a finomra aprított hagymát ,rádobom a húst.Fehéredésig pirítom,sózom,borsozom.Erős tűzön,kevergetve barnulásig folytatom a pirítást.Közészórom a kis kockákra vágott sárgarépát,azzal is pirítom néhány percig.Ha már elég barnának gondolom,aláöntöm a bort,az igen hamar el is párolog,belenyomom a fokhagymát,aztán a paradicsomot.A paradicsomtól függő ideig innentől lassú tűzün főzöm.Mikor már majdnem kész,belkerülnek a finomra vágott zöldfűszerek is.

Mire jó,elkészül a tészta is,tálalhatunk,aztán aki akar reszelhet rá valamilyen sajtot is.

Parmezán a legjobb,de a fiam szereti füstölt sajttal is,meg akár trappistával is.

Ez itt parmezános:

2007. szeptember 5., szerda

Ratatouille ismét

Újra ratatouille:)

Mert a vakáció végén szerencsére van Moziünnep,ezért megnéztül a szörfözős pingvineket is,meg a L'ecsót is.A pingvinek annyira nem voltak csudálatosak,de a főzős film tetszett nagyon!

Nemrég olvastam Jacques Pepin könyvét,(Elnökök séfje),és az abban elmesélt vendéglői konyhát,ahol ő is főzni tanult,valami ilyesminek képzeltem el...

A nagy tűzhelysziget a sok csillogó réz vasalattal,az edények,a nyüzsgés remekül hozta az éttermi konyhák hangulatát.

De a legjobb volt a nagy Gusteau ars poeticája,miszerint "Főzni mindenki tud!".Szerintem is:)

Szóval,a film után mi is lehetett volna az ebéd,mint ratatouille?Gyorsan össze is rántottam egyet,olymódon,ahogy már egyszer elmeséltem.Ízlett is a gyermekeknek(a múltkoriból nem ettek,nem voltak otthon),de nehezményezték,hogy nem úgy készült,mint a filmben!

Mit tehet egy rendes apa?Csinál olyat is...

Tehát a ratatouille "Apróséf" módra:

Amiből:
-1 kis padlizsán
-1 kis cukkini
-3-4 szem nagy,kemény paradicsom
-2-3 fej hagyma
-2 piroshúsú paprika(most kifelejtettem)
-2-3 dl paradicsompüré (MUTTI vagy Aranyfácán),vagy hámozott konzervparadicsom
-4-5 ek evoo
-2-3 gerezd fokhagyma
-só,bors
-bazsalikom,petrezselyem


Ahogyan:
A hozzávalókat megtisztítom,felkarikázom,kb fél centi vastagra.A paradicsompürébe belekeverem a zúzott fokhagymát,sót,borsot,és a felaprított zöldfűszereket,egy-két ek olajat.

Ezt a mártást egyenletesen elterítem egy sütőtál alján,és váltakozva belerakosgatom a zöldségeket.Valahogy így:

Persze nem lesz olyan szép egyenletes,mint a filmben,mert a mi piacunkon kapható zöldségek sajnos nem henger alakúak:)

Ha kész,bőven sózom,borsozom,meglocsolom olívaolajjal,és nedves sütőpapírral letakarva bedugom a 200-220 °C-os sütőbe.

Kb. háromnegyed óra alatt kész.És majdnem olyan,mintha Apróséf főzte volna:)

Jó is,de a pirított zöldségessel nem állja ki az összehasonlítást szerintünk...

2007. augusztus 27., hétfő

Ráérős reggeli

Túl sokat nem is lehet mesélni ,a képek magukért beszélnek.

Késői,ráérős,beszélgetős reggeli volt,

feta paradicsommal,olajbogyóval,uborkával,bazsalikommal,olívaolajjal,
meg enyhén füstölt sonka sárgadinnyével,
meg sonkák és friss,még langyos bagett.

Jó volt:)

2007. augusztus 17., péntek

Ratatouille

A Világ lecsói című sorozat újabb epizódja következik:)

A sorozat eddigi darabjai megtekinthetők itt,itt,és itt.

Francia,vagy provence-i lecsónak is neveztetik,ami teljesen helyes,amennyiben elfogadjuk a már idézett megállapítást,miszerint "lecsó az,amit annak nevezünk".

A ratatouille ,hasonlóan a mi lecsóinkhoz,meglehetősen individuális,nemcsak az összetevők ,és azok arányai terén enged meg nagy változatosságot,hanem az elkészítésnek is minimum három,de inkább négy változata elterjedt,úgymint:

-ahogy a lecsó készül,vagyis szekvenciálisan,egymás után kerülnek bele az alapanyagok,és együtt sülnek,párolódnak
-a hozzávalók külön-külön roppanósra párolva,végén összekeverve,összemelegítve
-a hozzávalók külön-külön kevés olajon sütve ,végén összeforgatva
-az egész együtt,tepsiben sütve.

Jelen esetben a harmadik metódus szerint készült az étel.Igaz,ugyan,hogy ez jár a legtöbb füsttel,de az illat és az íz kárpótol ezért:)

Olajbogyó direkt nincs benne,nekem nem kívánkozott ebbe az inkább édes kompozícióba.

Néhány recept a témában:Chilii,Mamma,Dibbuk,Rio.

Tehát:

Amiből:

-1 kis padlizsán
-1 kis cukkini
-2 db pritamin vagy piros kaliforniai paprika
-3 keményhúsú paradicsom
-2-3 fej fehér hagyma,vagy póré,vagy kevésbé csípős vöröshagyma
-4-5 gerezd fokhagyma
-evoo
-só,bors
-zöldfűszerek(rozmaring,bazsalikom,petrezselyem,oregano,kakukkfű...)

Ahogyan:

A hagymát felszeletelem,a cukkinit és a padlizsánt félbe, negyedbe vágom,szintén felszeletelem.A padlizsánt előzőleg meghámozom,de nem sózom.A paprikát kicsumázom,csíkokra vágom,a paradicsomot hámozás nélkül cikkekre.Itt nincs szükség hámozásra,mivel csak rövid ideig sül,nincs pöndörthéj.A fokhagymát apróra vágom,a zöldfűszereket szintén.Előre nem sózom be egyiket sem.

Nehéz,vastagfalú serpenyőbe kevés olívaolajat öntök,füstölésig melegítem.Rádobom a hagymát,sózom,borsozom,és mindvégig nagy lángon 2-3 perc alatt megsütöm.Közben persze forgatom,dobálom,hogy egyenletesen süljön.A cél,hogy megpiruljon,de roppanós maradjon,és még ne kezdje el kidobni a levét.Ha kész ,egy tálba félrerakom.Ugyanígy teszek a többi zöldséggel is.A padlizsán sajnos szivacsként szívja az olajat,nincs mit tenni.A paradicsom az utolsó,ahhoz hozzáadom a fokhagymát,és a fűszereket is,visszaborítom a serpenyőbe a már kész hozzávalókat,egy-két perc alatt összeforgatom ,és kész is.

Friss kenyérrel,könnyű,száraz fehérborral remek...

2007. július 18., szerda

Minestrone

Ez a klasszikus olasz leves már régóta várt arra,hogy elkészítsem végre,csak kerestem az autentikus receptet.Ami,mint kiderült ,nincs is!Újra a lecsóproblematika:mitől is válik minestronévá egy leves?

Egyáltalán ,zöldséglevesről,vagy húsos egytálról beszélünk?
Minestrone lesz-e attól,hogy sok zölséget főzünk össze ,meg paradicsomot?
Vagy teszünk bele gnocchit is?
Netán húsgombócot?
Vagy hússal,pancettával indítunk?
Netán krumpli és bab is kerül bele a káposzta mellé?

Nagyjából ilyen kérdések merültek fel bennem is,és a kínzó kétségekre nem volt válasz.
Szerencsére sikerült nekem is beszerezni a Szakácsok könyvét,amiben volt egy tetszetős variáció,amit elfogadtam kiindulásnak.Meg olvastam más forrásokat is,és meglepő dolgokat láttam.

A híres minestrone úgy tűnik,egy igazi szegényétel,legalábbis az volt valaha,tápláló egytálétel,amelybe bármilyen tetszőleges zöldséget babot,gombát,répát bele lehetett dobálni.Az étel túlélt évszázadokat,mivel nem volt kőbe vésett recept,mindenki úgyis másképp csinálta,igazi nagy változást talán csak a paradicsom megjelenése hozott,bár ma is élnek paradicsom nélküli változatai.Amiben a millió féle készítési mód megegyezik:a sokféle zöldség,és a zöldfűszerek használata.A többi egyéni ízlés és lehetőség függvénye.
A szalonna(eredetiben gondolom szárított,nem füstölt) használata,a bab és a tészta mérsékelt adagolása is opcionálisnak látszik.Bár a Szakácsok könyve úgy nyilatkozik,hogy a szalonna,a bab,a krumpli és a káposzta lenne a fő jellegadója a levesnek,azért ez sem szentírás:)
Én mindenesetre tettem bele,és nem bántam meg...

Tehát a minestrone szerintem(nagyjából a Szakácsok könyve receptje szerint):

Amiből:
-2 vékony szelet szalonna
-1 kis fej hagyma
-150 gr aprószemű szárazbab
-2-3 tojásnyi krumpli
-tetszőleges zöldségek,sárgarépa,petrezselyemgyökér,zeller,karalábé
-2-3 szál újhagyma
-2 marék szálasra vágott káposzta
-3-4 dl paradicsompüré
-1-2 gerezd fokhagyma
-kis csokor bazsalikom,petrezselyem,pár levél rozmaring,meg amihez kedvem van
-húsleves,vagy alaplé
-50-60 gr aprótészta

Ahogyan:
A gyufaszálnyi csíkokra vágott szalonnát kisütöm,pörc marad.Rádobom a finomra vágott hagymát,sózom,kicsit párolom.A következő a kockára vágott krumpli és káposzta,ezeket picit pirítom a hagymás zsíron,közben bőven borsozom.Belenyomom a fokhagymát,és beleszórom az előzőleg beáztatott babot,és felöntöm a húslevessel.Fővési sorrendben belekerül a többi zöldség is,nagyjából egyformára darabolva.
Beleöntöm a paradicsopürét,és hagyom főni kb. húsz percet,akkor jön az aprótészta,végső sózás ha szükséges,aztán ha a tészta megfőtt,már tálalok is.

2007. július 16., hétfő

Gyros

Hétvégén ,egész pontosan szombaton nagyfiunk szülinapja volt.Kigondoltam,hogy lesz neki meglepetésreggeli,mégpedig gyros,ami az egyik nagy kedvence.

A meglepetés csak félig sikerült,mert nem tudtam elég korán kelni ahhoz,hogy megelőzzem a fiatalembert,aki már fél hétkor felkeltett mindenkit azzal a nagyon fontos problémával,hogy"Na,kinek van ma születésnapja???"És én még csak akkor próbáltam sok kávéval és az egyéb reggeli ajzószerekkel lelket verni magamba:)

De nem mondtam,meg mi készül,így odaragadt a rajzfilmek elé addig,amíg alkottam.

Mielőtt nekikezdek a főzésnek,néhány szót a tárgybani ételről:

A gyros,ami egy rendkívül sokszínű,és nagyon népes család görög tagja,egyes vélemények szerint közvetlen ősének,ha nem egyenesen szülőanyjának a török döner kebabot tekintheti.A világban,különösen annak nyugati felén a múlt század második felében terjedt el mindkettő.Hazájában persze jóval előbb,a tizenkilencedik században megjelent,gyakorlatilag a maival megegyező formában.
Legfontosabb jellemzője szerintem a készítés módja,ami esetünkben függőleges,forgó nyársra húzott,pácolt/fűszerezett húsok lassú sütését,illetve annak folyamatos faragását és feltálalását jelenti.
Tehetünk finom distinkciót a tálaláshoz alkalmazott kenyérféle,lavash,pita,khszra,vagy egyéb lepénykenyér szerint,a hús fajtája szerint,ami ugye lehet birka,sertés,pulyka ,csirke,vagy amit az adott vidéken egyébként is megesznek.Egyes szakírók élesen elkülönítik a tálalás oly nüansznyi eltéréseit is,mint a pita "zsebébe"való töltést,ami az arab világban járatos shwarma sajátja lenne,a gyros viszont bele van csavarva...

De a kenyér jellegétől függően elképzelhető persze a szendvicsszerűen összerakott kivitel is,sőt még tányérból is lehet enni:)

És akkor még egy szót sem szóltunk a kiegészítő hozzávalók végtelen soráról,a hagymáról,az uborkáról,a paradicsomról,és/vagy salátáról,amiket ha összeszorzunk a tetszőleges számú joghurtos szószvariációval,csípőssel,vagy natúrral,vagy dzazikivel,azt hiszem kezelhetetlen számú verziót alkothatunk.

Ennyiből is egészen tisztán látszik,mint a lecsó esetében is,gyros az,amit annak nevezünk...

Bővebben lehet olvasni a család sok tagjáról itt,meg itt,meg itt.

A mi gyrosunk egyébként nem valamely mediterrán nyaralás emlékét őrzi,Balatonon ettünk ilyet először sok-sok évvel ezelőtt,abból alakult ki az alább látható.

Jellemzően pulyka,időnként csirke,de sose teszünk rá birkafaggyút!:)

Pitát általában sütök,de most a klimatikus viszonyokra való tekintettel ettől eltekintettem.

Tehát:

Amiből:(hús)
-700-800 gr pulyka vagy csirkemellfilé
-zöldfűszerek,most éppen bazsalikom,kakukkfű,rozmaring,majoranna
-só,bors
-4-5 ek evoo
-2-3 gerezd fokhagyma

Amiből:(öntetek)
-3 pohár natúr joghurt
-3 ek evoo
-só,bors
-fél citrom leve
-2 gerezd fokhagyma
-2 tk Erős Pista,vagy noszlopi cseresznyepaprikakrém,csak azt ritkán lehet kapni...

Amiből:(zöldségek)
-2-3 érett,de még kemény paradicsom
-1 nagy fej lilahagyma
-1 kisebb kígyóuborka
-1 kisebb saláta

Amiből:(sültkrumpli)
-1,5 kg sütnivaló krumpli

A pitát most nem részletezem,mert vettem a boltban győrisütőset,olyan,amilyen.

Ahogyan:

A húst csíkokra vágom,és egy tálban a finomra vágott zöldfűszerekkel,a borssal,a zúzott fokhagymával, olívaolajjal összeforgatom,lefedve hűtőbe teszem legalább fél órára.

A zöldeket szeletelem,aprítom,tépkedem,gyalulom,melyik mit igényel,és külön tálkákba pakolom,hogy mindenki tetszés szerint variálhassa a saját adagját.

Elkezdem sütni a krumplit(bő olajban,hasábburgonyának),közben elkészítem az önteteket.
Nálunk dzaziki nincs,eddig senki nem kereste,még be lehet vezetni:)
Mindig van egy natúr,ami sós joghurt kevés citromlével,lehelletnyi borssal,olívaolajjal(női szakasz),van egy borsos fokhagymás ,amiben bőven van zúzott fokhagyma,és durvára őrölt bors ,meg olívaolaj(fiú szakasz),és van a goromba az erőspistával,olívaolajjal (én).

Ha ez is megvan,meg a krumpli is a végfázishoz közeledik,serpenyőben,nagy lángon dobálva,rázogatva megsütöm a húst is,amit csak ilyenkor sózok.

A pitákat tálalás előtt mikróban kicsit megmelegítem,aztán már csak tetszés szerint teletömni,és enni kell.


2007. július 10., kedd

Lecsós szelet bazsalikomos rizzsel

Kedves Olvasók! A világ lecsói című sorozat újabb epizódja következik!:)

Nem is tudom,hogy besorolhatom-e a sorozatba,mert ez csak olyan magamkitalálta lecsó,és korántsem olyan híres,mint nagynevű,a világban ismert rokonai.Legalábbis még nem:)

Gyors,könnyű,(vagyis a felhasznált zsiradék szerint lehet könnyű is),és végtelen variációs lehetőségeket magában rejtő étel.

Most éppen cukkini is került bele,amit időnként kapunk/vásárolunk,én pedig valamiért meg vagyok róla győződve,hogy jó az nekünk,ha cukkinit eszünk.

Merthogy annyi jót írtak róla már.Bár ilyen alapon minden zöldség nem egyéb,mint univerzális csodaszer,akárcsak a svéd csepp...

Ami nehézség felmerül ezzel kapcsolatban,hogy ezt a gyermekekkel is el kéne hitetni valahogy,mert ők a cukkininek ezidáig,bármilyen formában jelent is meg,mereven ellenálltak.Talán ha töklámpást csinálnék belőle,az tetszene,mert azt nem kell megenni:)

De még nem adtam fel,tulajdonképpen én sem ettem meg a spenótot nagyjából harmincnégy éves koromig...

A hagyományos lecsófűszerezéssel szakítva ezt az ételt inkább mediterrán ízvilággal próbáltam meg elkészíteni,de egy kicsit bőkezűbben kellett volna bánnom a fűszerekkel,így nem volt olyan átütő.Azért megettük,első kísérletnek jó volt,legközelebb jobban figyelek...

Tehát:

-500 gr zsírtalan sertéscomb,vagy pulykamell
-2 nagy fej vöröshagyma
-3-4 érett paradicsom
-4-5 érett ropogós TV paprika
-1 kisebb cukkini
-2-3 ek evoo
-só,frissen őrölt bors
-3-4 gerezd fokhagyma

A körethez
-1,5 csésze rizs
-néhány friss bazsalikomlevél

Ahogyan:

A nagy kockákra vágott hagymát az olívaolajon kevés sóval megpárolom,és rádobom a vékony csíkokra szeletelt húst.Fehéredésig pirítom,bőven borsozom,amint elkezd levet engedni,belenyomom a fokhagymát is.Kevés vizet öntök alá,és pörköltszerűen párolom,majdnem készre.Amikor a húsok már olyan állapotban vannak,hogy azt gondolom,mindjárt jó,akkor ráteszem a felszeletelt paradicsomot,kicsit később a felkarikázott paprikát és cukkinit.Ezekkel már tényleg csak addig főzöm,hogy a tök kicsit átpuhuljon.

A köret sima párolt rizs,amibe néhány csíkokra vágott bazsalikomlevelet kevertem.