A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csoki. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csoki. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. május 30., péntek

Tortatörténet

Egyik évben, a gyerekeknek egy új helyen kellett tortát rendelni, amit nagyon dicsértek. Oda is mentünk, volt oklevél, sok fotó, finom sütik. Guszta volt minden, és gondosan elkészítettnek tűnt. Megrendeltünk 2 szülinapi tortát.


Hát nagyot ámultunk, mikor kibontottuk. Ugyanis ferde volt, folyt szét, és úgy nézett ki, mintha tanuló cukrászinas gyakorolt volna rajta, sikertelenül. Az áráról már nem is szólok. És csak azért vettük meg, mert már nem volt idő újat sütni a bulira. Meg a dobozba benézve a cukrászdában még nem tűnt borzasztónak. Másrészről, az sem járja, hogy azt mondja az ember a kicsinyének, hogy: „Nincs drágám torta, mert elrontották a nénik-bácsik.”
Az milyen szülinap?

Régen mindig sütöttünk forma tortát, akár névnapra is piskótából. Aztán jött az ötlet, hogy ha már családi buli van a két kis gyermekünknek, legyen olyan igazi, nagy, habos, cukrászdai torta. Ahol akkor laktunk olyan emeletes, magas, ízlésesen díszített, nem túl édes tortákat sikerült vásárolni, elfogadható áron. Nagyon mutatósak voltak, finomak és sok időt megspóroltam, hogy csak az aprósütit sütöttem.
Aztán úgy hozta a sors, hogy el kellett költöznünk, így jártunk pórul a fent mesélt alkalommal. Ezért nem sajnáltam rá az éjszakázást sem, hogy általam készített torta legyen a Manókáknak.



Mézeslapos- nagyon munkaigényes-nagyon odatevős-anyatorta.

Amiből:


A mézes lapokhoz:
- 1 evőkanál kakaópor
- 1 evőkanál méz
- 1 tojás
- 10 dkg porcukor
- 2,5 dkg margarin
- 20 dkg liszt
- 1 mokkáskanál szódabikarbóna

Piskótához:
- 4 tojás és 4 evőkanál forró víz
- 15 dkg kristálycukor
- késhegynyi szódabikarbóna
- 1 evőkanál kakaópor
- 20 dkg liszt

A krémhez:
- 5 dl tej
- 5 evőkanál liszt
- 20 dkg margarin
- 20 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 gesztenyemassza, vagy ½ tábla étcsoki (Szerencsi, kb.8 dkg)

A tetejére:
- 15 dkg étcsoki

- 2,5 dkg vaj

Elkészítés:
1. A mézeslap alkatrészeit a felsorolás sorrendjében- a liszt-szódabikarbóna kivételével – vízgőz felett kevergetve, 5 percig főzzük, majd a tűzről levéve a lisztes keverékkel összedolgozzuk.
A masszából sütőpapírral bélelt nagy tepsibe, nedves késsel 2 kerek, egyenként 21 cm átmérőjű lapot kenünk. (átlósan fér be)
Előmelegített sütőben, közepes lángon, 15-20 percig sütjük.

2. A piskótához a tojásfehérjét a cukorral, majd kanalanként a forró vízzel habosra keverjük. Majd kis adagonként hozzákeverjük a tojássárgákat és a kakaót. Végül fakanállal óvatosan beleforgatjuk a lisztet.
35x25 cm-es tepsiben sütjük. (5 percig magasabb hőfokon, ajtónyitogatás nélkül, majd takarékon 10 percig.)

3. A krémhez a tejet a liszttel kevergetve megfőzzük. A margarint a porcukorral habosra keverjük, majd a kihűlt főzött krémet kanalanként beledolgozzuk, és vaníliás cukorral, gesztenye masszával vagy a megolvasztott étcsokival ízesítjük.

4. Összeállítás:
A piskóta lapot hosszában 5 egyenlő széles csíkra vágjuk, és lapjában is elfelezzük.
A mézes-körlapot lerakjuk, bekenjük krémmel. Egy piskótalapot bekrémezünk körülbelül olyan vastag krémmel, mint a lap vastagsága, és feltekerjük. Ezt a csigát ráállítjuk a mézeslap közepére. Majd innen folytatjuk a következő megkent piskótalappal. Így csigavonalban kifelé haladva eljutunk a mézes tortalap széléig. (Ha mégsem, akkor levágunk belőle, és a tetejére szánt lapot is eképpen lefaragjuk.) Hagyjunk kis krémet, hogy a tetejére kenhessük, és arra rakjuk a másik mézeslapot.
Rövid időre hűtőbe tesszük.

5. A mázhoz a tortabevonót eltördeljük, a vajjal felforrósítjuk, és vizes késsel a tortára kenjük.
Az oldalát, ha krémmel bevontuk, szórhatunk rá reszelt keksz és gesztenyemassza keverékét. Nekem annyi krém maradt, hogy még díszítést is tudtam nyomni a tetejére belőle.
Ilyen lett a csokis:

és a gesztenyés:

Így örültek:

2007. október 26., péntek

Csokis muffin

Első bejegyzésem!:)

Mármint Sutyinak.Mert a fényképezésen kívül is előfordulok a konyhában:)

Ez a szép új-keletű elnevezés valójában nagymamám bögretésztájához hasonlító kevert tésztát takar. Amiből készül:
1. - 2-2 és fél bögre liszt (kb.40-50 dkg)
-1 teáskanál sütőpor
-1/2 teáskanál szódabikarbóna
- 1 csipet só
2. - 10 dkg vaj (1/2 bögre olaj)
- ¾ csésze cukor (kb. 15-18 dkg)
- 2 tojás
- 1 csomag vaníliás cukor

Ahogyan: A sütőt előmelegítjük kb.175-180 ˚C-ra. A muffinforma mélyedéseit kivajazzuk, vagy sütőpapírral kibéleljük. Egy tálban összekeverjük a száraz anyagokat. Ide tesszük bele a fűszereket, aszalt gyümölcsöket, mogyorót, diót, csoki darabokat… Egy másik tálban elkeverjük a tojást, cukrot, zsiradékot, tejterméket. A két tál tartalmát egymásba vegyítjük. Hozzátenni 2 dl natúr joghurtot, vagy tejfölt, esetleg tejet (eredetileg: írót). Nokedli-tésztánál kicsit lágyabb, nyúlós tésztát kapunk. Fontos a szárazanyag és nedves anyag aránya. Ha gyümölcsökkel ízesítjük, több lisztet tehetünk Kb. 15-20 percig sütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, hogy ki tudjuk venni a formából. Muffinpapírral együtt ki szoktam venni, majd kb. fél-egy perc múlva simán le lehet húzni róluk a papírt. Porcukrozzuk, díszítjük Attól oly remek, hogy egyszerű, hamar kész; és csak a fantáziánk szab határt, milyen ízűre és milyen díszítéssel készítjük eme kis torta remekeket.



2007. május 30., szerda

Csokiöntet

A palacsintás postban említettem a csokiöntetet,itt az ideje,hogy el is meséljem részletesen...

Születését ennek is a szükség kényszerítette ki,merthogy nem volt otthon nutella.

Ezzel próbáltam az így támadt űrt betölteni,több-kevesebb sikerrel. Azért a határozatlanság,mert az öntet ugyan jó lett,készül is időnként,de a család nutellarajongó kisebbsége(lányunk)számára ez nem elfogadható:)

Egy dologra kell igazán figyelni : a világért se használjon senki tortabevonót és/vagy ún. főzőcsokoládét!

Itt kis hazánkban a tortabevonó valószínűleg a csokiolvasztó üstök aljára kozmált,bármi másra alkalmatlan maradékból készül,a főzőcsoki meg úgyis csak föl van olvasztva mit számít...

Valószínűleg a csokoládémassza homogenizálására és a szemcsenagyság kellő finomítására sem tesznek meg minden elvárható lépést...

Ezért az ár/érték arány figyelembevételével én a gyerekkori kedvenc Szerencsi Szerecsen étcsokoládét használom.

Tehát a csokiöntet:

Amiből:

-100 gr étcsoki
-20-30 gr vaj

-3 tojássárgája

-főzőtejszín vagy zsíros tej szükség szerint

Ahogyan:

Gőz fölött megolvasztom a csokit és a vajat,folytonos keverés mellett beleöntök néhány kanál tejszínt,és simára keverem.Hagyom lehűlni,belekeverem a tojássárgákat.Ilyenkor krémszerűen folyósnak kellene lennie.Ha mégsem,további tejjel,tejszínnel korrigálom.

Ideális esetben a massza szobahőmérsékleten sűrűn,krémszerűen folyik,és még lehűtve,hűtőből kivéve is kenhető marad.