A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sajt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sajt. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. január 24., csütörtök

Zsömle töltve

A zsömle annyira jól bevált,hogy azóta az a "mindennapi kenyerünk".Eleinte maximum a rászórt magokkal illetve azok elhagyásával variáltam,mert persze az én kislányom kizárólag a nemmákost (ezalatt minden mag értendő) volt hajlandó megenni.

De ez nem furcsa,mert mint már többször említettem,nem finnyás,csak igen kevés dolgot szeret:)

Ezért ő nem is igen eszik az alább látható töltött pékárukból.Pedig jók,és így egyszerűbb a reggeli kajapakolás is.

A belevalók a mindenkori igények függvényében a végtelenségig variálhatók,így készült már

párolt-pirított hagymás,

fetás-szárítottparadicsomos bazsalikommal,olívaolajjal,

meg párolt zöldséges

sonkás-krémsajtos
meg kolbászos is.

Meg persze olajbogyós,meg szalonnás,csak azoknak elkallódott a fotója.
Legnagyobb sikere ezidáig a sajtos-paradicsomosnak volt,legtöbbször azt kellett ismételni.
További töltelékek kipróbálása zajlik,az eredményekről majd beszámolok.

2007. szeptember 25., kedd

Spagetti krémsajtmártással

Lehet hogy gasztrociki,de én akkor is szeretem a Boci sajtot!:)

Gyermekkorom egyik nagy kedvence volt,sajnáltam is nagyon,amikor néhány éve szinte teljesen eltűnt.De szerencsére visszatért.Kicsit furcsa volt a kék-fehér bociminta,mert mi még nem lila milkatehénen szocializálódtunk,de a sajt majdnem olyan ,mint ahogy emlékeztem.Talán az állaga lágyabb,és hidegen is kenhetőbb,mint az eredeti.

Egyik reggel is szembejött a kisboltban,kellette magát,így egyből eszembe jutott róla,hogy akár sajtmártásos tészta is lehetne az ebéd,mert az igen gyorsan megvan.Minden mártást szeretünk egyébként,amit egy tésztafőzésnyi idő alatt el lehet készíteni:)
Így született ez a két/háromsajtos mártás is,mert még találtam egy összeszáradt parmezándarabkát is a hűtőben.
Tehát:
Amiből:
-1 tubus Boci sajt(vagy tetszőleges krémsajt)
-2 szelet szalonna
-50 gr vaj
-50 gr parmezán
-1 gerezd fokhagyma
-1-1,5 dl tejszín
-durvára őrölt bors
-trappista sajt a tetejére
Ahogyan:
A gyufaszálnyi csíkokra vágott szalonnát kisütöm,a pörcöt bennehagyom.Beledobom a vajat,amíg elsistereg,belenyomom a fokhagymát.Pár másodperc után a tüzet mérséklem,belenyomom a krémsajtot.Amikor megolvadt,beleszórom a prmezánt,borsozom,sózni nemigen kell.
Kevés tejszínnel felöntöm,és a kellő sűrűség eléréséig főzöm.
Ha kész a tészta,a mártással összekeverem,tálaláskor még borsot tekerek rá,és reszelt trappista sajttal,vagy egyéb sajttal megszórom.

2007. június 20., szerda

Tiramisu

Mivel fagyigépünk még nincs,és egyenlőre nem is tervezzük a beszerzést,de ebben a nagy melegben valami hidegséget szerettem volna...
A jégkrém alternatívájaként szavaztunk meg egy nagy tiramisut.

Nem először készült persze,évek óta része a repertoárnak,mert én már nagyon régóta meg vagyok róla győződve,hogy tudok ilyet csinálni,csak valami rajtam kívülálló ok miatt nem sikerült:)

De el is követtem minden hibát ,amit el lehet,vagy a krém folyós maradt,vagy a piskóta ázott el és trutyis lett tőle minden,vagy szétvertem a sajtot,és nem lett homogén,stb,stb...

Mindig érdekelt ,honnan is van nekünk ez a fura nevű édességünk,most utána is néztem.Újabb jó példa a "tradicionális" nemzeti receptre:)

Ahogy sokan,én is meg voltam győződve róla,hogy ezt az olaszok már az etruszkoktól örökölték,persze kakaó nélkül.

De a helyzet nem ez:)Az interneten talált információk szerint ez a remek alig több mint harminc éves!

Ha jól értettem,a zabaglione továbbfejlesztésével tett szert a nemzetközi gasztronómia a tiramisura,ami kísértetiesen hasonlít az "angol levesre"(zuppa inglese)ami se nem leves,se nem angol,viszont kávé helyett alchermessel van meglocsolva a piskóta.Ami szép piros színét, úgy tűnik,a karmazsintetűtől nyeri...

Hogy az alchermes-nek van e köze a régebben borszínezésre alkalmazott alkörmöshöz,(ami egy növény),vagy egyik kapta a másiktól a nevét igen szép piros színe miatt,az nem derült ki.

Az információk zömét innen vettem.

Tehát a tiramisu szerintem:

Amiből:
-4 nagy, friss tojás
-500 gr mascarpone
-2-3 ek. fűszeres likőr,vagy rum,vagy whysky,most konyak
-5 ek kristálycukor
-vanília(végszükség esete volt,vaníliás cukor került bele)
-20-30 db babapiskóta
-kb 6 adag erős feketekávé
-kakaópor

Ahogyan:

A krémhez valókat erősen lehűtöm.A tojásokat szétválasztom,a tojássárgájákat a vaníliával és 4 ek kristálycukorral fehéredésig keverem.Ha már jónak gondolom,beleforgatom a mascarponét,lassú mozdulatokkal,semmiképpen sem habverővel,mert az úgy szétveri,hogy sose fog a krém jó lenni.
A tojásfehérjéket felverem,beleszórom a maradék kristálycukrot,és kemény,fényes habbá verem.
Ha ez is kész,összeforgatom a fehér és a sárga komponenst,és a krém ezáltal kész is.

A kávét,ami időközben kihűlt(ez fontos,mert ha forró,az a krémnek is megárt,meg a kezemet is összeégetem)tálba öntöm,belelocsolom az alkoholt,ami lehet Amaretto,vagy sherry,vagy tulajdonképpen bármilyen karakteres ital,sőt akár vodka is,ami talán stílusidegen,viszont az alkohol abban is dolgozni fog,és ráerősít a kávéra.

A rendelkezésre álló készletekből most a konyakra esett a választás.(Zárójelben jegyzem meg,hogy bár nálunk is vannak kiskorú fogyasztók,a mennyiségeket figyelembevéve ennyi alkohol tolerálható.Gyors fejszámolással ellenőrizhető,hogy egy adag alkoholtartalma nem haladja meg az egy szelet kenyérben normális módon jelenlévő mennyiséget.)

Szóval,a kávéba áztatom a pabapiskótát,vagyis inkább csak belemártom,hogy átázzon,de ne essen szét,és egy rétegben lerakom a tál aljára.

Következik rá a krém fele,majd újabb réteg babapiskóta,és a krém másik fele.Elsimítom,lezárom fóliával,és mehet a hűtőbe 16-20-24 órára,ameddig kibírjuk.

Tálalás előtt sok vörös holland kakaót szitálok a tetejére,és kész.

Íme:

2007. június 8., péntek

Calzone

Nagy,tartalmas reggelivel kellett előállni,de nem volt előtte célzatos bevásárlás,így a meglévő,illetve talált alapanyagokból kellett gazdálkodni.

Mindenféléből volt egy kevés,így merült fel a batyu ötlete.

Nem is biztos,hogy sikerült teljesen pizzásra hangolni az összhatást,de mivel a pizza úgyis ahány ház,annyiféle, akár mondhatjuk is rá,hogy az:)

Meg különben is,előtte egy-két nappal valamelyik TV-ben a nagy öreg,Carluccio valami ilyesmi töltött tésztafélét csinált,talán strombolit.

És mivel a gyermekek a pizzát általában szeretik,a párom meg említette,hogy ilyen régen volt,így lett.

Amiből:

A tészta:

-4 mp(mérőpohár) kenyérliszt

-1-3/4 pohár víz

-1 dl semleges étolaj

-25-30 gr friss élesztő

-2 tk cukor

-2 kk só


A töltelék:

- paradicsom

-hagyma

-kolbászkarikák

-sonka

-virsli

-sajtok tetszés szerint

-1-2 ágacska rozmaring,fokhagyma,oregano,só,bors

-2-3 kanál evoo


Ahogyan:

A tésztához valókat ,mivel reggeliről van szó,beleszórom a kenyérsütőgépbe,és igyekszem az ébresztőórával szinkronban jó koránra beprogramozni.

Mire az első kávén túlvagyok,addigra a selymes,rugalmas,fényes-zsíros tészta kész is.

Lisztezett deszkára borítom,alaposan átdagasztom.Négy ,nagyjából egyforma gombócra osztom,és pihenni hagyom addig,amíg a belevalókat nagyjából egyforma méretűre aprítom,rászórom az összevágott zöldfűszereket,meg persze a szárazakat is,és meglocsolom az olívaolajjal.

Jól összekeverem,és visszatérek a tésztához.

A gombócokból jó nagy korongokat nyújtok,kb. 3-4 mm vastagságút.

Ráhalmozom a tölteléket,öszzehajtom,és óvatosan,nehogy kiszakadjon,hajtással lefelé kiolajozott tepsibe teszem.

20-25 percig még békén hagyom,hogy a tészta egy kicsit magához térjen,és megkeljen egy kicsit mégegyszer.

Mielőtt betenném a sütőbe,tetejét tejjel elkevert tojássárgájával megkenem.

170-180°C-on 30-35 percig sütöm,és kész is.

Ilyen lesz kívülről:
És belülről: