Kelbimbóleves

Mert itt az ősz , mégha ez nem is látszik egyáltalán se. De van kelbimbó.Ő se az a kimondott gyermekbarát zöldség,- akkorsem, ha ilyen szépeket is írt róla C&V- én sem emlékszem,hogy nagyon rajongtam volna érte.Aztán már majdnem felnőttként volt valami félresikerült találkozásunk,ez újabb évekre visszavetette a kibontakozó kapcsolatot.

De ahogy öregszem,megkedveltem ezt a zöldséget is.És nem csak sok hús mellé!

Bár vajon párolva köretnek sem rossz...

De az is igaz,hogy a mi gyermekeink szerint egyetlen lehetséges fogyasztási formája a nyersen elrágás:)

Legalább megkóstolták...

Jó volt úgy is,de én inkább levest főztem belőle,gyors,tartalmas zöldséglevest.Aki úgy véli,hogy némiképp hasonlít a frankfurti leveshez,nem téved nagyot,bár nem ez volt a cél,de ahogy a már szakállas viccből elhíresült suszter mondta: Így se rossz!

Amiből:

-500 gr kelbimbó
-1 nagy szál póréhagyma
-1-1 szál sárgarépa és petrezselyem
-1 kisebb zellergumó fele
-2-3 db krumpli
-8-10 cm jóféle füstölt kolbász
~50 gr vaj
-1 pohár tejföl
-húsleves a felöntéshez
-só,bors,majoranna

Ahogyan:

Mivel gyors ebéd volt,a lehető legegyszerűbben készült. A zöldségeket nagyjából egyformára daraboltam,a póréhagymát kb. centis karikákra,hogy ne főjön szét. A kelbimbókat max. félbe, a kolbászt vékony karikákra.

A vajon az összes zöldséget a kolbásszal együtt rövid ideig pirítottam/pároltam,sózás borsozás után felöntöttem a húslevessel. Kapott egy kevés majorannát, és mintegy negyed óra alatt megfőztem.

Amint jónak gondoltam ,behabartam tejföllel,még egy-két percig forraltam,és kész is volt.

Mi tagadás,tényleg emlékeztetett a frankfurti levesre....

VKF 20. Gulyás

"Száműzték a levest a mesékből.Összegyűltek a gyerekek,és száműzték.Egyvalaki kelhetett volna csak a védelmére,egy "Bajszos" nevű magyar gyerek,de az éppen aludt.

Hát,most hova menjen a leves? Kifele! Takarodj!... kis híja,hogy ki nem lökdösték. Csak tekingetett szegény feje segélyt kérően erre meg arra. Az óramutatónak sem kellett. A papagájnak se. A papagáj ellensége a levesnek.De a levesbe mártogatott kenyeret , azt persze szereti. A cukrosat?-kérdezték a gyerekinkvizítorok. Ha mártogatni lehetne! Az még megmenthette volna a tányérjaikból és meséikből örökre száműzött levest. Mártogatni azonban tilos. Jól nevelt gyerek nem mártogat. Csurog a papagáj. A tejeskávéba vagy kakaóba mártott édeskenyérből több van a tollain, mint a csőrében. És a rúdon. Azon a félszigeten,ami egybeköti a fallal.

Világrészek háborúja ez. Minden földrész gyerekei a levesestányérok tartalma ellen. Látni sem akarják. Fintorognak,összehúzzák a szemöldöküket, behunyják a szemüket, összeszorítják a szájukat, elfordítják a fejüket. A szagát se állják. Ígéretek. Minden hiába. Kirándulások . Az is hiába. Új játékok. Hiába. Erőszakkal. Csak így megy, és még fújni is kell, hogy kihűljön , forró , forró , nem kell a tányérba a levesbe még így is nagy könnycseppek hulltak.

Pedig milyen finom is a leves! És hiába esküdöztünk annyit gyerekkorunkban, hogy soha, lassacskán megbékültünk vele. Bár nem teljesen. Kelletlenül, lelkiismeretfurdalással, talán csak mire megkopaszodunk, hiszen annyiszor állt égnek a hajunk a levesestányér előtt valaha. Igen , csak félig békültünk meg vele, és megvetjük magunkat, hogy idővel olyan "levesesek " lettünk, úgy vonzódunk már a leveshez.

Ki ne tudná elmondani, mi okból szegte meg gyerekkori esküvéseit és ígéreteit, és kezdte végül is kanalazni a levest, mintha a hajánál fogva húznák, mint mikor angyalhaj, csurgatott tojás van benne? Szükség vagy élvezet? Mi volt az oka? Az, hogy saját jószántából tette? Hogy először élhetett a szabadsággal? Biztos csak az, hogy a leves ellen valaha annyit kapálózó gyerek , egyszer Párizsban , már ifjúként szimatolni kezdett: illatos gőz áradt a fületlen csészéből, amely pereméig volt hagymalevessel.

Haha,de csak ezt az egyet!...-határozta el konokan, és kicsit bohémnek érezte magát, noha e téli cimbora után újabb levesek is lecsúsztak... a párizsi magyar vendéglők levesei, és köztük a híres gulyás.

A mennybéli hierarchiában e két leves az Arkangyalok szférájába tartozik. Uralkodnak. Parancsnokolnak. Annak pirított kenyérkockák jogarával, vékony sajtszálakból szőtt hermelinpalástjában , amik már nem is szálak, hanem húrok, egy nem pengethető, hanem lenyelhető hangszer húrjai. Emez pedig, a gulyás vagy gulyásleves vörösre festett , heves és goyai, csípős és csaknem gyújtogató.

Aki be kíván hatolni e levesek világába, annak az embernek nyomait kövesse, aki attól félvén, hogy szomjan halhat, folyadékot keresett, és amikor megtalálta, felötlött benne, hogy hiszen éhen is halhat, rohant máris a szilárd táplálék felé, majd odaérve habozva megállt, mert noha igaz,hogy ezzel csillapíthatja éhét, de a szomjan halás réme még mindig fenyegeti. Salamoni döntés született, keveréke folyékonynak és szilárdnak, egyszerre ehető és iható, vagy iható és ehető, a sorrend nem változtat az ember kettős szörnyű ősi félelméből , az éhségből és a szomjúságból született levesen. Ne folytassuk a történelmi fejlődést. A harmad- és negyedkorból maradtak ránk a csaknem tűz ráklevesek. A teknősbéka-leves. A levessé vált mélységes tenger. Meg a tarajak. Az újfajta szerelemgerjesztő kakastaréjok. Az összes harmad- és negyedkori leves meg mártás szerelemgerjesztő. Nagy zabálások és belső bugyborékoló fortyogás. A test levese és a test ördöge, kéz a kézben. Az Újházy-tyúkleves. Magyarországra kellett jönnöm, hogy megtudjam milyen, hogy megkóstolhassam. Nekem Magyarország a levesek országa. Reszkessetek porcogók! Agyhártyák remegjetek! Szellemei a koleszterinnek!...

Fejenkint egy kakas. Egy kakas sakantyústól, taréjastól, az egész kakaskodással ami belefér. De nem adunk receptet. Hogy miért nem? Mert az egyik receptet követi a amásik .És már a sarkunkat tapossák a hallevesek. A tömény-ízletesek. A legtöményebb-ízletesebb balatoni hallevesek. Vagy a vadhúsokra specializálódott vendéglők. Ebben Budapest vezet. Vadkan-leves, nyúlaprólék-leves, krokett módra megpirított húsgombóckák szarvasvagdaltból, vörös borban. Ez is leves. Gondol-e itt valaki is a consommé-ra, az erőlevesre? Senki. Száműzni innen ezt a szót, ahol tíz ujjal tépve esszük az erdei vadat , a nyulat, az agancskoronás szarvaskirály bordáját. A consommé-nak frakkszaga van. Reszket a csészében mint egy arany monokli. Eszébe sem jut itt senkinek, sem ő, sem egyéb diplomata levesek, ha előttük áll ez a levesestál, benne az enyhén savanykás őzmell. Se a consommé, se egyéb leves litániák, amelyek a magyar konyhában mind megízesedhetnek paprikával, borssal, levesek maradnak mindazonáltal.

Meghajlunk az íz előtt, más levest is ismerünk, például a francia potiront, de be kell vallanunk, hogy a magyar tökfőzelék finomabb, noha mindkettő a tök húsából készül. A tökfőzeléket az különbözteti meg a potirontól, hogy egy apró fűszer van benne, a kapor, és fanyar tejfel, ami oly zamatosan ízesít sok magyar ételt.

A potiron és a tökfőzelék mellett ott az amerikai ayote is , ez a tökféleség amit egyszerűen sós vízben főznek, vagy melasszal készítenek el halottak napjára.

És ha már csípi a szánk szélét a leves , hogy szóljunk róla említsük meg a magyar konyha találmányát , a gyümölcslevest. Hidegen tálalják. Legjobb a meggyleves, noha készülhet cseresznyével, vagy almával is. Édeskés , halvány rózsaszínű, mintha rózsákból készült leves volna.

Még egy gyöngy- leves a tarhonyaleves , ősi táplálék, a tarhonya az olasz metélt tészták családjából való. Ki tudja, talán éppen Marco Polo... csakhogy nem hosszú csíkokra szabdalják a tésztát, hanem szitán préselik át, tojásból és lisztből gyúrt pompás, ropogós golyócskák lesznek belőle.

Karácsony este dívik a borleves, egyik fajtája a puncsnak. Tojássárgája, bor, cukor és fahéj. Mária-fürdőben készül, utána jól fölverik.

Leves és bor-de hiszen kóstoltunk mi másik borlevest is, a vaddisznó-levest rózsabogyóval. Micsoda meglepő keverék! Magyarország a népek országútja volt ,életelemének, életörömének szerves részévé vált minden, ami eredeti, ami váratlan.

És e levesekben mindig ott lelhető az alkotóelem, mely magyaros ízüket adja: a paprika.

Egy régi, 1775-ben írott könyv, "A Virágok és Füvek Új Magyar Kertje" nevezi először paprikának azt a növényt, amelyet addig törött borsnak hívtak.

Alföldi Flatt Károly botanikus ,1800-ban a paprika útját végignyomozva, azt állította, hogy a törökök hozták be Magyarországra. Mások szerint a görög kereskedők árulták ezt a Balkán-félszigetről származó "török borsot".

A parasztok befogadják. Így jelenik meg mai formájában Szeged környékén, Alsó-Magyarországon. A szegedi Pálfi-testvérek fedezik fel, hogy ha a paprika ereit és magvait eltávolítják, héja megőrzi csípős, finom ízét, de csöppet sem éget.

A Szeged és Kalocsa környéki kertészek hozták létre a piros paprikát, a magyarok ma már világszerte ismert kedvencét.

Magyarországon népszerű lesz. A lábakon álló vagy tűz fölé akasztott, falusi bográcsokból indul hódító útjára egyre emelkedik rangban , és végül felkerül az urak asztalára is. Itt éppen ellenkezője történik annak, ami Európa egyéb részein történt, ahol a paprikát hét lakatra zárt kertekben, kolostorokban termesztették, nemeseknek és papoknak szánták ajándékul. Jól tudhatta ezt egy 1604-ben kiadott szótár szerzője, mikor így írta le a paprikát: "ritka növény,a gazdagok kertjeiben terem".

A "paprika", ami dél-amerikai fűszer , fogalmaink szerint nem tartozik a csípős fűszerek közé. Enyhe csípőssége nincs kapcsolatban élénkvörös színével. Aki látja és megtudja hogy csípős, nem eszik belőle. Tüstént azt hiszi, hogy a színe kapcsolatban van az erejével. Pedig nem ez a helyzet. Inkább arra szolgál, hogy kellemes szomjúságot keltsen, melyre a bor hűvössége kívántatik.

Megszámlálhatatlan a levesek fajtája ebben a csupa ötlet, csupa fantázia konyhában, és lángra gyúlt rózsavörös színük előre vetíti a "paprika" mennyi ízét.

Miguel Angel Astúrias ; Pablo Neruda : Megkóstoltuk Magyarországot

Előre szólok,figyelmesen elolvastam a kiírást! Értem én,hogy próbáljunk meg elrugaszkodni a mindennapi ízektől,a megszokott leveseinktől,de eszembe jutott a fenti írás,és ehhez nemigen passzol más leves,mint a gulyás.

Másrészt ha az étel nem is, az elkészítése mindig különleges,hiszen társasági esemény,jellemzően férfimunka a javából . És jó mulatság,persze.

Mint ahogy most is. Rég nem látott,kedves barátainknál nyaraltunk múlt hétvégén, ott a birtokon remek alkalom kínálkozott a főzésre.

Aprónépet a feleségek kíséretében kirándulni küldtük,(az igazsághoz híven hozzá kell tennem,hogy miután előkészítették a hozzávalók egy jelentős hányadát) mi pedig nekiláttunk.

Először is befejeztük az előkészítést a szabadtéri főzés nélkülözhetetlen hozzávalóival, úgymint:
Vágtunk fát, kerestünk a pincében barna és pilseni típusú söröket,előszedtük a holland szivarkát és indiai ,ébenfalevélbe csavart szűzdohányt.

A tűzrakás megy nekünk csuklóból, szót sem érdemel.

Vártunk kicsit,hogy elég nagy, stabil legyen a láng a pirításhoz,addig elmondom,miből főztünk:

Amiből:

~ 2 kg marhalábszár
-3-4 közepes fej hagyma
-leveszöldség (1-2 db. mindenből ,répa,petrezselyem,egy kis zeller,paprika,paradicsom)
-krumpli
-zöldfűszercsokor (leginkább petrezselyem és zeller)
-60-80 gr disznózsír
-őrölt pirospaprika,só

Ahogyan:

Mivel rendszeres "bűvös "olvasó is vagyok,és figyelemmel követem a gulyás/pörkölt fronton mostanában zajló ütközeteket,én is eltértem a szokásos metódustól.Hogy a végeredményben ez mennyire volt érzékelhető,nem tudom,mindenesetre a hús sokkal omlósabb lett,mint általában a lábszár szokott.

Tehát:

A zsírt megolvasztottam és amikor már nagyon forró volt ,rádobtam a felkockázott húst.Nagy lángon körbepirítottam ,fehéredésig,és folyamatosan keverve,rázogatva pirítottam addig,amíg elkezdett levet ereszteni.Akkor került rá a finomra vágott hagyma,a hajszálvékonyra aprított paprika és a feldarabolt,hámozott paradicsom. Ezzel is pároltam a saját levében még só nélkül.Amikor a hagyma kezdett szétesni,belekerült a többi zöldség is,meg a só,és a durvára tört bors. Ezekkel is átforgattam, és paprikáztam is.Szerintem ilyenkor már mindenképpen célszerű beletenni a paprikát,mert a zsírban oldódó komponenseknek kell egy kis idő.

Egy-két perc után felöntöttem vízzel,beledobtam a fűszercsokrot,és végre leültünk a tűz mellé,néha dobtunk rá fát,szivaroztunk,sört ittunk,és megvitattuk az élet dolgait.

Ezzel a rendkívül fontos dologgal még sehol sem tartottunk,amikor már bele kellett dobálni a felkockázott krumplit is,mert a hús majdnem puha volt.

A krumplival együtt bő negyedóra alatt meg is puhult,és tökéletes időzítéssel megérkezett a célközönség is fáradtan,kipirultan,farkaséhesen.

Aki akart,tehetett bele még egy kis chilit (csak én akartam) ,és nagyon jóllakhatott.

Fotó nem készült,ahhoz túl éhesek voltunk:)

7

Elért hozzám is a mostani körkérdés, Mirelle és Neguilla kíváncsi rám,illetve legalább hét dologra rólam.

A szabályok röviden,ha még valaki nem tudná:

1. Belinkelni a kérdezőt.

2. Hét dolgot elmesélni magamról.

3. Továbbadni hét embernek.A hét helyére bármilyen tetszőleges szám behelyettesíthető természetesen.

Elsőre ez meglehetősen egyszerű feladatnak tűnik,pedig dehogy.Lehet hogy a fényképet is beszámolom egynek,majd meglátom,hogy szükség lesz-e rá...

• Hetediken lakunk.De tényleg,ráadásul egy hétemeletes házban.
• Szeretek olvasni.Mindenevő vagyok,szép-,szak-,tényirodalom, fiction és technotriller, jellemzően egyszerre.Hajlamos vagyok hat-nyolc könyvet a legkülönfélébb témákban párhuzamosan olvasni.Meg is lepődöm időnként,hogy az adott szereplő mit keres az éppen olvasott történetben,pedig az jó helyen van,én nem néztem rá a címlapra:)
• Utálok korán kelni,ennek ellenére majd' minden nap megteszem.Vagy azért mert dolgozni kell menni,ha meg éppen nem kéne,akkor meg reggelit készítek.
  
• Mindehhez meglehetősen későn is fekszem,mert sokáig fent lenni viszont szeretek.De bízom benne,hogy amikor majd nyugdíjas leszek,ezt az alvásdeficitet bepótolom.
• Sokkal jobban szeretem a telet,mint a nyarat.
• Eddig mindent megettem,amivel bárhol is megkínáltak.Egyetlen kivétel a szalontüdő,mondhat a Krúdy bármit...
• és tényleg a fotó lett a hetedik:
  

Rendhagyó módon házon belül adom tovább a stafétát Sutyinak, aki ír ide néha, fotóz szinte mindig,és Ő az én Párom.

Meg Cserkének is ,meg Horasznak is még.